Október 30-tól a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem adjunktusa, dr. Sólyom Árpád személyében ortopéd traumatológus szakorvos is csatlakozik az SZJA orvosi és metodikai központ közösségéhez. A rendkívül tapasztalt és sokrétű képzettséggel rendelkező szakemberrel érkezése előtt beszélgettünk pályafutásáról, a jellemző ortopédiai problémákról, a megelőzés fontosságáról.
Szakterületét tekintve ortopéd szakorvos, de rendkívül tartalmas és színes professzionális pályafutást tudhat maga mögött. Miket emelne ki szakmai tevékenységei közül?
Marosvásárhelyen végeztem az orvosi egyetemet. Rögtön utána bekerültem az egyetem oktatói körébe mint egyetemi tanársegéd. A hatéves rezidensképzés közben elkezdtem a doktori képzésemet, amit 2014-ben fejeztem be. A kutatási témámat a térd sérülései adták. Számos szakmai továbbképzőn vettem reszt, ahol megszerettem a térdpatológiát, és próbáltam elsajátítani minden kis részletét.
Ezt követően letettem a szakvizsgámat, majd 5 év szakorvosi tevekénység után sikeresen megszereztem főorvosi titulusom. Ez idő alatt számos tudományos és szakmai aktivitasom volt. Szakmai publikációkat készítettem és kutatásokban vettem reszt. 2019-ben egyetemi adjunktussá léptem elő.
Szakterületi érdeklődésem a térdízület betegségei és sérülései, valamint a sportortopéd sebészet köré összpontosul. Ennek elsajátítása érdekében számos külföldi és belföldi továbbképzőn vettem részt, ahol gyarapítottam tudásom. Ugyanakkor érdeklődtem a minimál invazív artroszkópos műtéti eljárások iránt, és sikeresen vizsgáztam az artroszkópos műtéti kompetencia vizsgán is, amit a román egészségügyi minisztérium szervezett.
Marosvásárhelyen dolgozik, de mostantól Csíkszéken is számíthatnak a tudására. Hogyan került Székelyföld keletibb részére?
Marosvásárhelyen dolgozom mint ortopéd traumatológus főorvos, és tudásomat próbálom átadni a jövő generációjának is mint egyetemi adjunktus az ortopédia és traumatológia tanszéken. Csíkszékre úgy kerültem, hogy egy kollegám kért fel rá, hogy egy gyergyószentmiklosi magánrendelőben segítsek be, mivel abban a régióban akut ortopéd orvoshiánnyal küszködtek.
Az elmúlt időben ezt próbáltuk fejleszteni és így nemcsak egyszerű konzultációkat végeztem, hanem már kis sebészeti beavatkozásokat és izületi, regeneratív kezeléseket is végrehajtottunk.
Az eddig említett területek, eljárások mind jelen lesznek az Ön érkezésével a Székelyföldi Jégkorong Akadémia orvosi és metodikai központjában?
Ugyanezeket az eljárásokat szeretném alkalmazni a jégkorong akadémia betegeinél is, és persze szolgáltatásaimat kiterjeszteni a sportolók ellátására is. Tudjuk, hogy a sportolók felkészítése, versenyképessége, ellátása teljesen külön szakterület, és ezt nem szabad összekeverni az általános ortopédiával. Úgy gondolom a képzettségem megvan, hogy ezt el tudjam látni, és pár éves tapasztalatomat arra is használnám, hogy a jégkorong akadémia sportolóinak teljesítményét ne törjék meg az esetleges sérülések vagy ezeknek a hiányos kezelése.
Mik a leggyakoribb panaszok, betegségek, amelyekkel ortopédusként találkozik? Vannak népbetegségnek számító tipikus problémák?
Ortopéd főorvosként nagyon sokféle mozgásszervi sérüléssel és betegséggel találkozunk, kezdve az időskori porckopástól egészen az közúti balesetekig, sportsérülésekig. Vannak úgynevezett népbetegségek. A populáció elöregedik Romániában, és emiatt egyre gyakoribb a tartó izületek kopása, az izületi felszín elöregedése és roncsolása. Napjainkban kezdünk szupraspecializálodni, és ebből kifolyólag én is inkább a térdízületi problémákkal foglalkozom, kezdve a sportsérülésektől a törésekig, porckopásig. Ez a trend helyes is mert véleményem szerint, aki mindent csinál az keveset tud. Rá kell állni egy anatómiai részre, és azt tökéletesen megoldani vagy legalábbis törekedni a tökéletesítésre.
Mikor indokolt szakorvoshoz fordulni? A fájdalom az egyetlen tünet, amely jelezheti, hogy fel kell keresnünk egy szakembert?
Szakorvoshoz érdemes bármilyen kis sérüléssel, tünettel fordulni. Leggyakoribb jel a fájdalom. A betegek meg kell értsek, hogy a fájdalom egy figyelmeztetője annak, hogy valami történik a szervezetünkben, és azt ki kell vizsgálni. Soha nem szabad a fájdalmat kezelni, hanem fel kell deríteni az okát, és azt megszüntetni.
A csíkkarcfalvi központban számos rehabilitációt segítő berendezés, illetve gyógytornász várja a pácienseket. Ezek a felszerelések és szakemberek hogyan egészíthetik ki az Ön munkáját?
A karcfalvi központban a lehetőségek végtelenek. Minden adott, amire egy ortopéd szakembernek szüksége van, hogy a betegeit teljeskörűen kezelje. Az ortopéd szakorvos kezeli a betegséget, megműti a pácienst, de kezelés után még hosszú út van a sikerig. Itt jön képbe a gyógytornász és fizioterapeuta. Ez a három szakág szorosan együtt kell működjön, mert egyik kiegészíti a másikat. Betegeimnek mindig elmondom, hogy a sikerhez 100% kell. Az első 50%-ot biztosítja az ortopéd a műtéttel vagy kezeléssel, és a másik 50% a rehabilitáció. És erre a célra kiváló adottságok állnak rendelkezésre.
Végtagokról, mozgó testrészekről beszélünk, ezért a kezelés után funkcionálissá kell tenni őket. Vannak rendelők, ahol én személyesen gyógytornásszal rendelek. Úgy is mondhatnám, hogy én kezelem a betegeimet, és a gyógytornász, fizioterapeuta lábra állítja őket.
Hogyha nincsen semmilyen velünk született mozgásszervi betegségünk, hogyan tehetünk a legtöbbet azért, hogy megelőzzük az ortopédiai jellegű problémákat?
A mozgásszervi betegségek megelőzését több részre osztanám.
Sportolók esetében nagyon fontos a célzott, versenysportra irányuló felkészítés. Minden sport más és más mozgásszervet vesz igénybe, és arra kell fókuszálni. Fontos a sportoló preparálása, rendszerezett ellenőrzése és megelőző technikák alkalmazása.
Idős korban fontos az elővigyázatosság és az idősekről való gondoskodás. Legtöbbször a rossz minőségű csont a hibás a törésekért. Itt fontos szerep jut az endokrinológusnak és a szűrővizsgalatoknak.
Általánosan a hétköznapi életben fontos a kiegyensúlyozott étrend, a testsúly gyarapodásának megelőzése, a káros dolgok mellőzése (dohányzás, alkoholfogyasztás, drogfogyasztás stb). Külön kiemelném a rendszeres és kornak megfelelő mozgást. Az ízületek azért vannak, hogy mozgásban tartsuk, de nem szabad túlterhelni őket.